Néhány szó magamról.

   Közgazdász és zenetanár szüleim 1959-ben ajándékozták meg magukat velem - engem a világgal.
Nővérem másfél évvel megelőzött. Jól tette. Részint mert már nem kellett egyedül lennem illetve a későbbiek során volt játszótársam, még később - és azóta is - büszke lehettem rá. Hét és fél év múlva kaptam egy hugicát. 
  Az Utasellátó Vállalat zeneóvodájába (Forrai Katalin) jártunk, ahol a genetikusan kapott zeneszeretetet gyakorlati foglalkozásokkal mélyítettük. Nővérem olyan indíttatást kapott ezen a téren, amely a zenei pálya felé fordította. A húgom és én megmaradtunk a zene szeretete-fogyasztása mellett, amit kiegészítünk egy kis aktív kórusmuzsikával.

  Jómagam kezdettől fogva manuális készséget és műszaki érdeklődést mutattam. Szakközépiskolába mentem ahol irányítástechnikai műszerész szakmát tanultam. Tetszett az a sokszínű, sokféle ujdonság amit a világ fejlődése akkor (1973-77) produkált. Az akkori politika ugyan határt szabott a kíváncsiságunknak, ennek ellenére a technológiai fejődést követni tudtuk némi késéssel. Nagyon jó tanáraim voltak egy jó iskolarendszerben. (Úgy gondolom, hogy a mai 4+2 éves “szakközép” kevésbé alkalmas a szakember kitermelésre)

  Érettségi után irány a mélyvíz. A 80-as években megfertőztek a kollegáim a számítástechnikával.  ZX81, Spectrum, Commodore, Homelab, Primo, stb... Ettől kezdve mérhetetlen kíváncsiságomat autodidakta módon elégítettem ki. Szerencsém egy távközlési kutató intézethez sodort (PKI), ahol sok ismeretet szívhattam magamba. Az embert támogató - és nem az önmagáért való - technológia, az új a hasznos utáni kutatás itt vált részemmé. Az itt eltöltött 20 évet egy gazdasági válság törte meg. Abban a gazdasági helyzetben - és talán a távlati stratégiában is - nem volt szükség egy 100 éves múlttal, kiváncsisággal, tudással és a tudományok iránti alázattal felvértezett kutatóintézet számos nagy tudású kutatójára és az itt felcseperedett technikus gárdára.

Ezt követően "tanulmányokat folytattam" a társadalmi rétegek átjáhatósága és a megélhetés tárgyában országszerte. Itt az iskoláimat meg kell említenem, mert az ott tanultak nélkül nem sikerült volna átvészelni  azt az időszakot sem lelkileg sem szakmailag. A szakmai ismereteket olyan szinten kaptuk, hogy később a középiskolai anyagaink egy részét főiskolai anyagokban fedeztem fel. Szerencsés vagyok, hogy ott és akkor jártam iskolába.

A "rétegtanulmányok" után megismerkedtem a kereskedelemmel. Trójai falóként - mint eladó - behatoltam a Praktiker hálózatba majd fenntartóként - érdekelt "SmartBuilding" technológia - erősítettem azt.

A következő stáció a kulturális élet felé vitt. Egy több telephelyes művelődési központhoz. A 70-es években épült központban elfelejthettem a "SmartBuildinget". A múzeális épülettechnikával - no, azért a színháznak volt egészen használható - fenntartandó helyen beletanulhattam a kulturális események priorizálásával való fenntartásba. Igazából beleszerettem, de egy vezetőváltás után ismét váltáson törtem a fejem.

A véletlen sodorta elém a lehetőséget, hogy az idegenforgalom és a kultúra egyik fellegvárában dolgozhatom. Nap mint nap megmerítkezni az évszázados történelem hangulatában - ez csodálatos élmény.